Tartom, hogy az egyik, ha nem legjobb thriller, amit valaha láttam.

Most néztem meg másodszor és tartom a 10/10-es pontszámot. Pedig kicsit féltem tőle az újrázás előtt. Rég láttam már, és emlékeztem, hogy a végén néhány dolog nem volt teljesen “világos” számomra, de ettől még akkor is járt neki a maximum értékelés. Most meg bátran állítom, hogy kár volt izgulni. Még jobban tetszik. Ennyire impulzív, hatásos és tökös filmet rég nem láttam. Nagyon rég.

Kezdjük azzal, hogy tényleg elég okos a szkript, mármint remekül van felépítve a film, miközben elvitathatatlan, hogy nincsenek benne még talán apró logikai bukfencek sem, igazából mindennek megvan a maga kis saját miértje, még ha ez a néhány dolog csak utalások formájában is szerepel a filmben. Tényleg olyan ez a film, hogy több oldalon keresztül lehetne részletezni az erényeit, akár képkockáról képkockára elemezve azokat. Mert tényleg ennyire feszesen és jól összerakott. Aztán menjünk csak tovább; nem csak a sztori jó, nézzétek meg a képeket, azt, hogy milyen remek soundtracket tolnak egyes jelenetek alá, miközben oda, ahova nem kell, nem tesznek semmit. Tényleg hibátlan. Némelyiket még Hans Zimmer is megirigyelhette egyébként, pláne, hogy ez a film 2008-as ugye… Ki lehetne persze a filmet kezdeni, hogy mennyire eredeti, mennyire (nem) mély, de kár volna; mert működik; ha kell, akkor meg tud lepni, szinte végig a székbe tud szegezni, és ember legyen a talpán aki kitalálja mi is fog történni ebben a két órában. A keleti filmekből rémlő kapkodás, habitus itt is előjön bizonyos helyzetekben, de szerintem meglehetősen visszafogott formában, és a helyzet komolyságát tekintve ez a fajta hozzáállás érthető is lehet.

A főszereplők maximális átéléssel (és szerencsére tehetséggel) hozzák azt, amit kell. Nekem egyikük kifejezetten a kedvenc figuráim közé emelkedett. A jelenetek minden szinten rendben vannak; az akciók kimondottan ultra-realisztikusak (apróság, de nézd, hogy fáradnak), miközben a körítés is nagyon meghatározó; a helyszínek egy része tényleg totálisan eltalált. Legyen szó akár a díszletekről, akár az esős, szűk utcákról. Mocskos egy film, amely megtekintése után nem engedi el az embert. Én pedig a hasonló stílusú filmekben kifejezetten pont ez a fajta kendőzetlen, magabiztos filmkészítést díjazom.

Bátran nézze meg mindenki aki még nem látta. Aztán újfent itt is kiemelném, hogy meglepő mennyire ismeretlen ezeken a nyugati filmes oldalakon ez a remekmű, imdb-n mindössze 58 ezer ratinget kapott, pedig gyanítom, ha ez amerikai lenne eredetileg, top 100 lenne legalább imdb-n, több százezernyi értékeléssel… Egyébként igen, láttam én is az Oldboyt, de nálam Hong-jin Na rendezése magabiztosan veri Chan-wook Park munkáját. Ez van.

Read More

Ennél többet én nem tudok egy filmen sírni. Képtelen lennék rá.

Egészen döbbenetes mit műveltek velem. Itt nem könnyeztem, nem pityeregtem, hanem tisztán sírtam… Bőgtem, mintha nem lenne holnap…

A Hope egy olyan alkotás, amelyet legszívesebben mindenkinek ajánlanék, de közben meg talán óva intenék bárkit is attól, hogy megnézze… (Persze ez utóbbi nem is annyira igaz!) Azt tudom valójában tanácsolni, hogy ne olvassatok utána. Semmit. Egy sort, de még csak egy rövidke leírást se! Nézzétek csak meg, aztán meglátjátok…

Lehet, hogy sokat láttál és olvastál már… Azonban a Hope – szerintem – téged is meg fog lepni. Nekem kicsit olyan, mintha most újra gyerek lennék. Aki hatalmas szemekkel rácsodálkozik a világ ilyen fajta kincseire. Meg talán kicsit önmagára is.

A film egyik legnagyobb csodája egyébiránt az, hogy minden annyira realisztikus és hiteles benne, hogy nincs egyetlenegy mosoly és könnycsepp sem, amely nem jókor és jó helyen csillanna fel benne. Kétség nélkül állítom, hogy ez a 2013-as produkció egyszeri és megismételhetetlen. Olyan, amely úgy mesél – többek közt – a szeretetről, ahogyan nagyon kevesek tudnak.

Read More